A Biffy Clyro egy népszerű rockbanda, amelyet tehetséges zenészek trió hozta létre. A skót csapat eredete a következők:
- Simon Neal (gitár, ének);
- James Johnston (basszusgitár, ének)
- Ben Johnston (dob, ének)
A zenekar zenéjét a gitárriffek, basszusok, dobok és az egyes tagok eredeti énekének merész keveréke jellemzi. Az akkordmenet szokatlan. Tehát egy zenei kompozíció megszólaltatása során több műfaj is megváltozhat.
„Ahhoz, hogy azzá válj, amit akarsz, el kell telnie egy bizonyos időnek. Számomra úgy tűnik, eleinte minden zenész csak egy dologra törekszik - hogy úgy játsszon, mint a kedvenc bandája, de fokozatosan kezdi megérteni, hogy te magad is válhatsz a kedvenc bandává. Alkotói pályafutásunk kezdetén például úgy szóltunk, mint bármely más Nirvana-pályákon vánszorgó banda. A csapatommal most fedeztük fel a torzító pedálokat…” – mondja Simon Neal.
A rés keresése a minőségi és eredeti alternatív rockkal zárult, amely nehezebben szól, mint a szeretett "klasszikusok". De a csoport számára, amely oly régóta a musical Olympus csúcsán jár, még semmi sem ért véget. A zenészek még mindig kísérleteznek a hangzással, és önmagukat keresik.
A Biffy Clyro csapat létrehozásának története
Az 1990-es évek közepén a tinédzser Simon Neal úgy döntött, hogy létrehozza saját zenei csoportját. 5 éves korától a fiú szerette a zenét. Még egy zeneiskolába is beíratták a hegedűosztályba.
Amikor Simon Neil először hallotta a kultikus Nirvana zenekar számait, meg akart tanulni gitározni. A zenész a 14 éves dobos, Ben Johnston és a basszusgitáros, Barry McGee arcában talált hasonló gondolkodású embereket, akiket Ben testvére, James váltott.
Kezdetben Screwfish néven léptek fel a srácok. Az új csoport első koncertje az Ifjúsági Központban zajlott. 1997-ben a csapat megváltoztatta a nevét jelenlegi nevére, és Kilmarnockba költözött. Ott az ikrek a főiskolára mentek hangmérnököt tanulni, Neil pedig a Queen Margaret College-ba. Simon nem tudott szakterületet választani.
A Biffy Clyrónak már korán voltak rajongói és jó hírneve. Ennek ellenére a zenészek nem kaptak ajánlatot a kiadóktól, ami nem tehette, hogy felkavarta a csapatot.
Biffy Clyro nem úszott sokáig egyedül. Hamarosan Di Bol lett a csapat producere. 1999-ben megszervezte, hogy a zenekar felvegye az Iname-t a szerény Babi Yaga stúdióban.
Az első minialbum bemutatója
A 2000-es évek elején a zenekar diszkográfiája az első minialbummal bővült. Egy nagyon furcsa nevű kollekcióról beszélünk, thekidswhopoptodaywillrocktomorrow. Hamarosan a BBC rádió helyi éterében is felcsendültek az említett lemez számai, a zenészek pedig először vettek részt a T in the Parkban.
Ezen a nagy fesztiválon a srácokra felfigyelt a Beggars Banquet Records. Hamarosan a csoport jövedelmező szerződést írt alá a kiadóval. Ezen a kiadón a zenészeknek sikerült több régi szerzeményt újra kiadniuk. Az új számokat nagy szeretettel fogadták a zenekedvelők és a zenekritikusok.
Ezzel egy időben a zenészek kiadták első teljes értékű stúdióalbumukat, a Blackened Sky-t. Annak ellenére, hogy a zenekritikusok hízelgették a művet, a rajongók meglehetősen hűvösen fogadták az albumot. Az album bejutott a brit albumlista első 100-ába.
A következő évben a zenészek felvették második stúdióalbumukat, a The Vertigo of Bliss-t. Az album dalai még eredetibben szólaltak meg. A folyamatos ritmusváltás és a torz hangok áramlása hozzájárult az eredeti hangzáshoz.
Az Infinity Land album megjelenése
A következő album Infinity Land (2004) hangzásában hasonló volt az előző műhöz. Mindkét kollekciót nagy szeretettel fogadták a rajongók. Simon Neil azonban úgy ítélte meg, hogy a banda nem volt elegendő kísérleti terep a kísérletekhez, és még ugyanabban az évben létrehozta a Marmaduke Duke projektet, amely még szélesebb zenei műfaji skálát kínál.
Hamarosan a banda szerződést írt alá a 14th Floor Records-szal, a Warner Bros. rekordokat. Egy évvel később Kanadában új albumot vettek fel Puzzle néven. Az új stúdióalbum dalai az Egyesült Királyság kislemezlistájának első 20-as listáján szerepeltek. A lemez a 2. helyet foglalta el az albumlistán, és megkapta az "arany" státuszt.
A zenészek végül megszilárdították népszerűségüket az úgynevezett "aranyalbum" Lonely Revolutions kiadásával. A zenekar tagjai az Olympus musical legtetején álltak.
2013-ban a skót zenekar diszkográfiája a következő stúdióalbummal, az Opposites-el bővült. Az új mű egy dupla album. Mint minden jó dupla nagylemeznél, itt is vannak elég furcsa számok a hátoldalon. A korongot a Stinging' Belle nyitotta, melyben egy fülbemászó dudaszóló az egyik kedvencemmé tette ezt a dalt. A gyűjtemény kompozíciói általában 78 percig tartanak.
A stúdióalbum támogatására a zenészek turnéra indultak. Senki sem számított arra, hogy 2014-ben a srácok újabb albumot fognak bemutatni. Ezért a Hasonlóságok gyűjtemény megjelenése óriási meglepetést okozott a zene szerelmeseinek. A gyűjtemény 16 kiváló minőségű számot tartalmaz.
Két évvel később a zenekar diszkográfiáját az Ellipsis albummal egészítették ki. A skót alternatív rockegyüttes, a Biffy Clyro hetedik stúdióalbumának producere Rich Costey. A gyűjtemény 8. július 2016-án vált letölthetővé. Az Ellipsis album az első helyet szerezte meg a brit listákon.
Ebben az időszakban a srácok sokat turnéztak. A csapat nem feledkezett meg a videoklipekről sem. A Biffy Clyro videói éppoly tartalmasak és teltek, mint a zenei kompozíciók szövegei.
A Biffy Clyro csapata ma
2019 jó hírrel kezdődött a skót zenekar munkásságának rajongói számára. Először is, a srácok hivatalosan bejelentették, hogy 2020-ban új albumot adnak ki. Másodszor pedig 2019-ben a zenészek kiadták a Balance, Not Symmetry című kislemezt.
A kompozíció lett a film filmzenéje, amelynek alkotói leírták Rómeó és Júlia nehéz kapcsolatát. A filmet Jamie Adamas rendezte.
2020-ban a csoport új albumot mutatott be. A gyűjtemény az A Celebration of Ending nevet kapta. Az új kollekció 11 számot tartalmaz. Köztük volt az Instant History és a Tiny In door Fireworks című kompozíció is. Az első számot a BBC Radio 1 Annie Mack műsorában mutatták be. Azonnal felkerült a rádióállomás lejátszási listájára.
