A múlt század 1960-as éveiben a rockzene új iránya kezdődött és fejlődött ki, amelyet a hippi mozgalom ihletett – ez a progresszív rock.
Ezen a hullámon nagyon sokféle zenei csoport alakult ki, amelyek igyekeztek ötvözni a keleti dallamokat, a klasszikusokat feldolgozásban és a jazz dallamokat.
Ennek az iránynak az egyik klasszikus képviselője az Édentől Keletre csoport.
A csoport története
A csapat alapítója és vezetője Dave Arbas, született zenész, nem is lehetne másként, hiszen egy hegedűművész családjában született.
A csoport alapításának évét 1967-nek tekintik, a zenei tevékenység kezdetének helye Bristol (Anglia).
A hegedűn kívül Dave – apjával ellentétben – szaxofonozni, furulyán és elektromos gitáron is tudott. A leendő rocksztár teljes készlettel rendelkezett ahhoz, hogy progresszív elektromos hangzás stílusában alkosson zenét.
Emellett a pletykák szerint egy ideig keleten töltött, filozófiai tanításokat értett, és az élet értelmét kereste. Mindez együtt előre meghatározta a zenei csoport jövőbeli sikerét.
Csoport összetétele
A fő zeneszerző, az East Of Eden ideológiai inspirálója és a következő tag Ron Keynes volt. Ő is szaxofonozott. Az ének és a gitározás pedig Jeff Nicholson, basszusgitár – Steve York kiváltsága volt.
A dobokat a kanadai származású zenész, Dave Dufont vezette. Egy ilyen erős felállásban a csoport, úgy tűnik, grandiózus sikerre volt hivatva.
Munkájuk eredménye egy szokatlan zenei stílus, amelyet az akkori új jelenségek ihlettek, és amely a rock és az egyszerű improvizációk kombinációján alapul.
Albumok
A debütáló album nagyon gyorsan, 1969-ben jelent meg, Mercator Projected néven. Addigra a csapat szerződés alapján dolgozott a Dream lemezkiadó céggel.
Ennek a lemeznek a zenéje egyértelműen a keleti motívumok felé irányult, és a közönség és a kritikusok általában jól fogadták.
Ebben az időszakban a csoport sokat és gyakran fellépett helyszíneken és klubokban, kiemelkedő improvizációkkal egyre több rajongót vonzva soraiba.
Az East Of Eden következő albumát, a Snafu-t egy kissé megváltozott felállással vette fel – a basszusgitáros és a dobos is megváltozott.
Ez a kiadvány az egyik legsikeresebb eladásnak számít, a csapatnak sikerült bekerülnie az angliai top bandák közé, a srácok pedig Európában is felismerhetőek voltak.
A csapat egyik régi slágere, a Jig A Jig (a teljesen új, felismerhetetlen stílusban történt újrarendezés után) nagyon népszerű volt.
Ez a szerzemény elérte a 7. helyet az országos slágerparádéban, és ott is maradt közel három hónapig. Nyilvánvalónak és tagadhatatlannak tűnt mindenki számára, hogy ezek a srácok elérték céljukat.
Teljesen egyértelmű volt, hogy most már csak előre kell menni, új zenei remekműveket alkotni számos rajongó örömére.
Az Édentől keletre szakadt
Egy évvel később a csoport új szerződést írt alá a Harvest Records-szal. Ezek a változások egy újabb zenészcserét is okoztak, a régi tagok közül már csak Dave Arbas maradt.
A zenei stílus is megváltozott - a keleti motívumoktól és a jazz dallamoktól most átálltak a country zenére. Kereskedelmileg indokolt volt, de az East Of Eden természetesen elvesztette egyedi stílusát.
Hamarosan az alapító is kilépett a csapatból, helyére érkezett az egykori hegedűs, Joe O'Donnell is, az eredeti zenei csoport pedig csak a nevet hagyta meg.
Még két album jelent meg: a New Leaf és az Another Eden, de nem voltak túl népszerűek.
A csoportnak nem sikerült a slágerlistákon maradnia Nagy-Britanniában, a rajongók nem fogadták el és nem értették meg kedvenc zenészeik reinkarnációját. Ráadásul a folyamatos személycsere nem volt a legjobb hatással a zenei kompozíciók minőségére.
A csapat neve alapvetően nem változott, a nem túl színvonalas hangzást közreadva a producerek és a tagok abban reménykedtek, hogy kitartanak a korábbi tagok babérjain. Így a csoport körülbelül 1978-ig dolgozott, mielőtt végleg feloszlott.
Második szél Édentől keletre
Majdnem 20 év után, az 1990-es évek végén Dave Arbas úgy döntött, hogy újra létrehozza az East Of Eden-t, és összeállt Jeff Nicholsonnal és Ron Keynes-szel ennek érdekében.
Természetesen a srácok álmodoztak és biztosak voltak abban, hogy meg tudják ismételni azt a sikert, amelyet a csoport a múlt század hetvenes éveiben érzett.
Ezzel a felállással a zenészek újabb két albumot adtak ki - a Kalipse-t és az Armadillo-t, amelyek természetesen megérdemlik, hogy meghallgatják. De a srácoknak sajnos nem sikerült elérniük a korábbi hangulatot, jazzt, szokatlan hangzást.
Kiemelkedő képességeik és a kreativitáshoz való kreatív hozzáállásuk ellenére az East Of Eden eredeti felállásának szinte senkinek sem sikerült hatalmas sikereket elérnie a zene terén.
Az egyetlen kivétel az egyik dobos, Jeff Briton volt, akinek volt szerencséje a Paul McCartney által alapított Wings csoportban dolgozni.
Az East Of Eden csoport sikere meglehetősen könnyen megmagyarázható - 1960-1970. új mozgalmak jellemezték a fiatalok körében. Mindenki tudja, mit érnek csak a hippik, ezek a nap virágai, a szabadság gyermekei.
Nem maradhatott figyelmen kívül a szokatlan zene, olyan különleges hangszereken, mint a szaxofon, harmóniában a hegedűvel és az elektromos gitárral.
