A Fugazi csapat 1987-ben alakult Washingtonban (Amerika). Alkotója Ian McKay volt, a dischord lemezcég tulajdonosa. Korábban olyan zenekarokkal volt kapcsolatban, mint a The Teen Idles, az Egg Hunt, az Embrace és a Skewbald.
Ian megalapította és továbbfejlesztette a Minor Threat zenekart, amelyet a brutalitás és a hardcore jellemez. Nem ez volt az első próbálkozása egy poszt-hardcore hangzású klasszikus zenekar létrehozására. És végül a Fugazi csapatával szemben az alkotónak sikerült. A Fugazi etalonná vált azoknak a zenekaroknak, amelyek teljes mértékben tükrözik az underground társadalmat az értelmiségiek és a szakok kibékíthetetlen felfogásával.
A csapat kezdetben három tagból állt. Ian McKay nagyszerű énekhangja volt és gitározott. Joe Lolli basszusgitáron kísért, a dobos pedig Brendan Canty volt. Ezzel a felállással vették fel a srácok első lemezüket élő koncertekkel a „13 Songs” címmel.
Kicsit később csatlakozott hozzájuk Guy Pizziotto, aki virtuóz kompozíciókat ad elő gitáron. Ezt megelőzően a Rites Of Spring-ben szerepelt Brendan Canty-val, az Insurrection-ben és a One Last Wish-ben. Így az új csoportba tapasztalt zenészek kerültek, akik jó tudás- és képességtárral rendelkeznek.
Annak ellenére, hogy a hardcore zene akkoriban hihetetlenül népszerű volt, Fugazi kísérletező és nem szokványos art punkot játszott. Elég furcsán nézett ki annak a zenei kultúrának a hátterében, amelyben a csapat kislemezeit készítette. Az art-punk egyik létező stílusba sem illett bele. Ezt erősen befolyásolta olyan zenei csoportok munkája, mint a Hüsker Dü és a NoMeansNo.
A Fugazi csapat fejlődése és sikere
1988-ban számos sikeres koncertet követően a zenekar előkészíti és kiadja bemutatkozó albumát, a "Fugazi EP" címet. A hallgatók jól fogadták, és megjelent a médiában. A legsikeresebb kompozíciók a "Váróterem" és a "Suggestion" voltak. Ezeket a kompozíciókat magának a csoportnak a névjegykártyáinak nevezik.
1989-ben a csapat felvette a következő lemezt "Margin Walker" néven. Az azonos című szám egy idő után legendássá és tiszteletre méltóvá válik a banda számos munkája között. Bekerül a "13 Songs" gyűjteménybe, ahol minden dalt gondosan választottak ki.
1990-ben megjelent a "Repeater" lemez, amelyet a hallgatók és a média jól fogadtak, de még mindig voltak kétségek ebben a fiatal csoportban. A következő album, a "Steady Diet Of Nothing" egy évvel későbbi megjelenésével azonban világossá vált, hogy a csoport nagyon ígéretes, érdekes és szokatlan. A szokatlan hangzás sokakat magával ragadott, és felkeltette a producerek figyelmét. Ez a lemez később legendássá vált a zenekar rajongói körében.
90-es évek Fugazi számára
Ebben az időszakban elindul egy hullám, amely népszerűsíti az underground kultúráját. A Nirvana csapata kiadja fényes "Nevermind" című korongját. Az ilyen zenék rajongóinak zászlóshajója volt, majd a Fugazi csoport is ebbe a trendbe esik. Kezdenek érdekes és jövedelmező szerződéseket ajánlani a hangstúdiókkal.
A zenészek azonban hűek maradnak meggyőződésükhöz, a szakok és pátosz iránti megvetésükhöz. Továbbra is dolgoznak és rögzítenek a Dischord stúdiójukban. Aztán Ian McKay-nek nemcsak szerződést ajánlottak a csoporttal, hanem a teljes Dischord kiadó megvásárlását is. De a tulajdonos természetesen visszautasítja.
Az új album 1993-ban jelent meg "In On The Kill Taker" néven, agresszívabb hangzással és nyomással. A szövegeket a nyíltság és a szerénytelen kijelentések jellemzik, ami sokakat vonz. Ez a korong reklám- és produkciós tevékenység nélkül azonnal a 24. helyen szerepel a brit zenei parádén.
A Fugazi éppen kifejező előadásmódja és a társadalom felsőbb rétegei iránti megvetése miatt válik nagyon népszerű és keresett csoporttá. Guy Pizziotto volt a legimpulzívabb az előadásokon. Valamiféle erőszakos transzba esett a színpadon, energiával töltötte fel az egész termet.
A csoport ragaszkodott ahhoz, hogy a koncertjeikre szóló jegyek mindig elérhetőek legyenek a hétköznapi emberek számára, és ne kerüljenek többe 5 dollárnál, a CD-k ára pedig ne haladja meg a 10 dollárt. Ezenkívül a srácoknak nem volt korhatáruk az előadásokon való részvételre. A koncertek alatt tilos volt alkoholt és cigarettát árusítani. Ha valaki a teremben elkezdett túllépni, akkor arra kérték, hogy a jegy árának visszatérítésével hagyja el a termet. Ha zavargások kezdődtek a tömegben, akkor a csoport abbahagyta a játékot, amíg meg nem jött a parancs.
Csoportkísérletek
Az 1995-ben rögzített Red Medicine dallamosabb, enyhe stílusbeli ingadozásokkal. Voltak számok noise rock, valamint a hallgatók által kedvelt hardcore jegyekkel.
A zenészek sikeresen kísérleteztek stílusokkal, több különböző irányból származó elemet ötvözve egy kompozícióban. Ugyanebben a szellemben 1998-ban rögzítették a következő albumot, az End Hits-t. Az albumkiadások közötti ilyen különbséget a csoportok megnövekedett érdeklődése magyarázza a "Dischord" stúdió iránt, amely egyidejűleg Ian McKay-vel dolgozott.
A lemez után a csapat ismét koncertezni kezd. 1999-ben a zenészek dokumentumfilmet készítenek "Instrument" címmel. Megörökíti a koncerteket, különféle interjúfelvételeket, próbákat és általában a csoport kulisszák mögötti életét. Ezzel egy időben emellett megjelent egy CD is a filmben szereplő hangsávval.
Vége a Fugazi csoportnak
Az utolsó stúdióalbum 2001-ben jelent meg "The Argument" címmel és egy külön EP "Furniture" címmel. Ez utóbbi három olyan számot tartalmazott, amelyek stílusában különböztek a főlemeztől. Ismertebb kislemezei voltak a hallgatóknak.
"Az érvelés" volt a csapat legjobb munkája minden tevékenységük során. A diploma megszerzése után a csapat úgy dönt, hogy szétoszlik, hogy részt vegyen saját kreativitásában. Ian teljes mértékben elkötelezett más projektek mellett a Dischord nevében, és részt vesz az Evens zenekarban, gitározik.
Két kiadványt írnak "The Evens" néven 2005-ben és "Get Evens" címmel 2006-ban. McKay és Pizziotto más bandák producerei lettek. Joe Lolli lett a Tolotta kiadó alapítója, amely fokozatosan új, ígéretes zenekarokat szerez, például a Spirit Caravant. Ezzel párhuzamosan „There to Here” című szólólemezét veszi fel. Canty más bandákban is részt vesz, és a Decahedron című albumát is írja.
