A Public Enemy átírta a hip-hop törvényeit, és az 1980-as évek végének egyik legbefolyásosabb és legvitatottabb rapcsoportjává vált. Sok hallgató számára ők minden idők legbefolyásosabb rapcsoportja.
A zenekar a Run-DMC utcai ütemekre és a Boogie Down Productions gangsta rímeire alapozta zenéjét. Ők vezették be a kemény rappet, amely zeneileg és politikailag is forradalmi volt.
A vezető rapper, Chuck D felismerhető bariton hangja a csoport fémjelévé vált. Dalaikban a banda mindenféle társadalmi kérdést érintett, különösen azokat, amelyek a feketék képviselőit érintették.
Zenéjük népszerűsítése során a feketék társadalmi problémáiról szóló történetek váltak a rapperek ismertetőjegyévé.
Míg a Bomb Squaddal kiadott korai Public Enemy albumok bejutottak a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, a művészek 2013-ig folytatták kanonikus anyagaik kiadását.
A zenekar zenei stílusa
Zeneileg a zenekar ugyanolyan forradalmi volt, mint a Bomb Squad. A dalok rögzítésekor gyakran használtak felismerhető mintákat, szirénák üvöltését, agresszív ütemeket.
Kemény és felemelő zene volt, amelyet Chuck D énekhangja még bódítóbbá tett.
A banda másik tagja, Flavor Flav megjelenésével vált híressé - komikus napszemüveg és egy hatalmas óra lógott a nyakában.
Flavor Flav volt a zenekar vizuális aláírása, de ez soha nem vette el a közönség figyelmét a zenéről.
Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején készült első felvételeik során a zenekar radikális álláspontjuk és szövegeik miatt gyakran vegyes kritikákat kapott a közönségtől és a kritikusoktól. Ez különösen érintette a csoportot, amikor az It Takes a Nation of Millions to Hold Us Back (1988) című albumuk híressé tette a csoportot.
Miután az 1990-es évek elején minden vita eldőlt, és a csoport szünetet tartott, világossá vált, hogy a Public Enemy volt korának legbefolyásosabb és legradikálisabb csoportja.
A Közellenség csoport megalakulása
Chuck D (igazi nevén Carlton Riedenhur, 1. augusztus 1960-jén született) 1982-ben alapította a Public Enemyt, miközben grafikai tervezést tanult a Long Island-i Adelphi Egyetemen.
DJ volt a WBAU diákrádióban, ahol megismerkedett Hank Shockley-val és Bill Stefney-vel. Mindhárman szerették a hip-hopot és a politikát, ami közeli barátsággá tette őket.
Shockley hip-hop demókat gyűjtött, Ridenhur tökéletesítette a Public Enemy első számú dalát. Körülbelül ugyanebben az időben Chuckie D álnéven kezdett szerepelni rádióműsorokban.
A Def Jam társalapítója és producere, Rick Rubin meghallotta a Public Enemy No. 1 kazettát, és azonnal felkereste Chuck D-t, abban a reményben, hogy szerződést köthet a bandával.
Chuck D kezdetben vonakodott ettől, de kidolgozta a szó szerint forradalmi hiphop-csoport koncepcióját, amely extrém ütemekre és társadalmilag forradalmi témákra épült.
Shockley (mint producer) és Stefni (mint dalszerző) segítségét kérve Chuck D megalakította saját csapatát. Ezen a három srácon kívül a csapatban volt még DJ Terminator X (Norman Lee Rogers, született 25. augusztus 1966-én) és Richard Griffin (Griff professzor) – a csoport koreográfusa.
Kicsit később Chuck D megkérte régi barátját, William Draytont, hogy csatlakozzon a csoporthoz második rapperként. Drayton egy alteregó Flavour Flav-vel állt elő.
Flavor Flav a csoportban egy udvari bolond volt, aki Chuck D dalai közben szórakoztatta a közönséget.
A csoport első bejegyzése
A Public Enemy Yo! debütáló albuma! A Bum Rush the Show-t a Def Jam Records adta ki 1987-ben. Chuck D erőteljes ütemeit és kiváló kiejtését nagyra értékelték a hip-hop kritikusai és a hétköznapi hallgatók. A lemez azonban nem volt olyan népszerű, hogy bekerüljön a mainstream mozgalomba.
Második albumukat, a It Takes a Nation of Millions to Hold Us Back-et azonban lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Shockley irányításával a Public Enemy (PE) produkciós csapata, a Bomb Squad fejlesztette ki a banda egyedi hangzását úgy, hogy néhány funk elemet beépített a dalokba. Chuck D olvasása javult, Flavor Flav színpadi megjelenése pedig komikusabbá vált.
A rapkritikusok és a rockkritikusok forradalmi lemeznek nevezték az It Takes a Nation of Millions to Hold Us Back-et, és a hip-hop váratlanul a további társadalmi változások lendülete lett.
Ellentmondások a csoport munkájában
Mivel a Public Enemy csoport nagyon népszerűvé vált, munkáját kritizálták. Egy hírhedt nyilatkozatában Chuck D azt mondta, hogy a rap egy "fekete CNN" (egy amerikai televíziós társaság), amely úgy meséli el, mi történik az országban és a világban, oly módon, hogy a média nem tudja elmondani.
A banda szövege természetesen új értelmet kapott, és sok kritikus nem volt elragadtatva attól, hogy Louis Farrakhan fekete muszlim vezető jóváhagyta a zenekar Bring the Noise című dalát.
A Fight the Power, Spike Lee vitatott, 1989-es Do the Right Thing című filmjének filmzenéje szintén felzúdulást váltott ki a híres Elvis Presley és John Wayne elleni "támadások" miatt.
De ez a történet feledésbe merült a The Washington Timesnak adott interjú miatt, amelyben Griffin antiszemita attitűdökről beszélt. Szavait, miszerint "a zsidók felelősek a legtöbb szörnyűségért, amelyek világszerte előfordulnak", megdöbbenéssel és felháborodással fogadták a nyilvánosságot.
A fehér kritikusok, akik korábban dicsérték a zenekart, különösen negatívan álltak hozzá. A kreativitás súlyos válságával szembesülve Chuck D megtorpant. Először kirúgta Griffint, majd visszahozta, majd úgy döntött, hogy teljesen feloszlatja a csapatot.
Griff adott egy újabb interjút, amelyben negatívan beszélt Chuck D-ről, ami a csoportból való végső távozásához vezetett.
Új album – régi problémák
A Public Enemy 1989 hátralévő részét a harmadik album elkészítésével töltötte. 1990 elején adta ki első kislemezeként a Welcome to the Terrordome című albumot.
A sláger ismét kíméletlen vitákat váltott ki a szövege körül. A „még mindig úgy kaptak engem, mint Jézust” sort antiszemitának nevezték.
Minden vita ellenére 1990 tavaszán a Fear of a Black Planet dicsérő kritikákat kapott. Számos kislemez, nevezetesen a 911 Is a Joke, a Brothers Gonna Work It Out és a Can, bekerült a top 10 poplemez közé. A Can't Do Nuttin' for Ya Man a legjobb 40 R&B sláger volt.
Album Apocalypse 91… The Enemy Strikes Black
Következő albumukra, az Apocalypse 91... The Enemy Strikes Black-re (1991) a banda újra felvette a Bring the Noise-t az Anthrax thrash metal bandával.
Ez volt az első jele annak, hogy a csoport megpróbálta egyesíteni fehér közönségét. Az albumot elsöprően pozitív kritikák fogadták az őszi megjelenéskor.
A popslágerlisták 4. helyén debütált, de a Public Enemy 1992-ben kezdett elveszíteni uralmát turné közben, és a Flavor Flav folyamatosan jogi problémákba keveredett.
1992 őszén a banda kiadta a Greatest Misses remix válogatást, hogy megőrizze zenei életképességét, de a kritikusok negatív visszajelzéseket kaptak.
A szünet után
A zenekar 1993-ban szünetet tartott, míg Flavor Flav leküzdötte a kábítószer-függőséget.
1994 nyarán visszatérve a Muse Sick-n-Hour Mess Age című művével a csoportot ismét komoly kritikák érték. Negatív kritikák jelentek meg a Rolling Stone-ban és a The Source-ban, ami jelentősen befolyásolta az album egészének megítélését.
A Muse Sick album a 14. helyen debütált, de egyetlen slágert sem tudott produkálni. Chuck D 1995-ben turné közben otthagyta a Public Enemyt, amikor megszakította kapcsolatait a Def Jam kiadóval. Létrehozta saját kiadóját és kiadóvállalatát, hogy megpróbálja újragondolni a zenekar munkáját.
1996-ban adta ki első debütáló albumát The Autobiography of Mistachuck címmel. Chuck D elárulta, hogy jövőre új albumot tervez a bandával.
A lemez megjelenése előtt Chuck D összeállította a Bomb Squadot, és több albumon is elkezdett dolgozni.
1998 tavaszán a Public Enemy visszatért a filmzenék írásához. A He Got Game nem úgy hangzott, mint egy filmzene, hanem mint egy teljes album.
A mű egyébként mind ugyanannak Spike Lee-nek íródott. 1998. áprilisi megjelenése után az album kiváló kritikákat kapott. Ezek voltak a legjobb kritikák az Apokalipszis 91 óta… Az ellenség feketén támad.
A Def Jam kiadó megtagadta, hogy segítsen Chuck D-nek zenét eljuttatni a hallgatóhoz az interneten keresztül, a rapper szerződést írt alá a hálózat független Atomic Pop cégével. A zenekar hetedik, There's a Poison Goin' On... című albumának megjelenése előtt a kiadó elkészítette a lemez MP3 fájljait, hogy közzétegyék az interneten. Az album pedig 1999 júliusában jelent meg a boltokban.
A 2000-es évek elejétől napjainkig
Három év szünet után a felvétel és az In Paint kiadóhoz költözés után a zenekar kiadta a Revolverlution-t. Új számok, remixek és élő előadások kombinációja volt.
Az It Takes a Nation CD/DVD kombó 2005-ben jelent meg. A multimédiás csomag egy órás videót tartalmazott a zenekar 1987-es londoni koncertjéről, valamint egy CD-t ritka remixekkel.
2005-ben megjelent a New Whirl Odor című stúdióalbum is. Vele kellett volna megjelennie a Rebirth of the Nation című albumnak, amelynek minden szövegét a párizsi Bay Area rapper írta, de csak jövő év elején jelent meg.
A Public Enemy ekkor egy viszonylag csendes szakaszba lépett, legalábbis a felvételek tekintetében, és csak a 2011-es Beats and Places című remixet és ritkaságokat tartalmazó válogatást adta ki.
A banda 2012-ben hatalmas sikerrel tért vissza, két új teljes albummal: a Most of My Heroes Still Don't Appear On No Stamp és a The Evil Empire Of Everything.
A Public Enemy 2012-ben és 2013-ban is sokat turnézott. Második és harmadik albumukat a következő évben adták ki újra.
2015 nyarán a zenekar kiadta 13. stúdióalbumát Man Plan God Laughs címmel. 2017-ben a Public Enemy a Nothing Is Quick in the Desert című debütáló albumának 30. évfordulóját ünnepelte.
